Search
  • Gabor Kanovits

A Nagy Találkozás

Updated: Aug 2, 2019

Avagy hogyan ismerkedtem meg Szipál Martinnal?


Az élet produkál olykor meghökkentő sztorikat, amelyek arra késztetik az embert, hogy komolyan feltegye magának a kérdést: léteznek-e véletlenek, vagy sem? A megfejtés: természetesen nem. Számomra ilyen volt a Szipál Martinnal történt találkozás.

Hogyan ismerkedtem meg vele?


Még valamikor 2000-ben olvastam egy cikket a Hollywood-ból hazatelepült fényképészről, Martin S. Martinról, amelyben egyebek mellett az állt, hogy „ötvenhatos” emigránsként saját fotóstúdiója volt Hollywood főutcáján.



A kor legnagyobb filmcsillagait fotózta, fehér Rolls Royce-on járt, menő filmstúdióknak dolgozott, és hatalmas partikat adott. Beválasztották a világ tíz legjobb, valamint legtöbbet díjazott fotósai közé is.




Szóval: nagyvilági életet élt, öt felesége volt, majd egyszer csak, 73 évesen úgy döntött: hazaköltözik Magyarországra. Mivel akkortájt már mélyebb ismeretséget kötöttem a fotós szakma rejtelmeivel, és budapesti kurzusokat látogattam, gondoltam: egyszer mindenképp szeretnék tanulni tőle. Mindent meg is tettem, hogy ez bekövetkezzen. Egyik este például egy interjút láttam vele a tévében; másnap azonnal felhívtam budapesti színész ismerősömet, hogy szerezzen elérhetőséget a Mesterre. Pár nap múlva sajnos azt a választ kaptam, hogy Martin már nem fotóz, nem tanít, s tekintettel korára, ne zaklassam. Persze letörtem ettől a választól, de folytattam budapesti tanulmányaimat. Aztán – mert, mint említettem, véletlenek nincsenek – egy délután telefonhívás érkezett, hogy Martin mégis tartana hat ember számára egy rövid kurzust. S mivel aktív résztvevője voltam a workshop-oknak, gondolták: engem is felírnak a listára. Martin ekkor kezdte meg itthon a tanítást; órái jó hangulatban teltek, jól kijöttünk egymással, később pedig barátságot kötöttünk. S egyszeriben nagyon, de nagyon megváltozott bennem minden, ami a fotózással kapcsolatos. Hát így kezdődött.



Szipál Martin 1924-ben született; édesapja császári és királyi udvari fényképész volt, aki Debrecenben működtetett stúdiót. Beleszületett ebbe a világba, s utálta is a fotózást. Bármi szívesebben lett volna, mint fényképész, ám mire felnőtt, mégis a fotózni kezdett. Nem is rosszul. Mivel pénze nevezési díjakra akkortájt nem igazán volt, barátaival levélben fordult a fotópályázatok kiíróihoz, hogy szegény országban élnek, s így nincs anyagi fedezetük arra, hogy fotóik rangos seregszemléken szerepeljenek. Ettől kezdve elengedték nekik a nevezési díjat, ők meg sikert sikerre halmoztak.



Jött a második világégés; Martin pilóta lett, majd hadifogságba került. Mivel minden előre meg van írva, ismerőse segítségével hamarosan szabadult, majd röviddel ezután már ismét otthon volt. Egy bankban kapott állást, közben több fotóklub, szövetség alapítótagja lett. Magyarországon a helyzet azonban folyamatosan romlott, mígnem 1956 októberében ismét szovjet fennhatóság alá került. Martint egy barátja rábeszélte, hogy Bécsen keresztül emigráljanak az Amerikai Egyesült Államokba. Épp egy fél zsák krumplit cipelt hazafelé, amikor elérkezett a „dobbantás” ideje; a zsákot a bejárati ajtó előtt hagyta, s kisvártatva már úton volt Bécs felé. Az osztrák fővárosban, egy hírlap címoldaláról értesült arról, hogy a kor legkomolyabb, Münchenben meghirdetett fotós versenyét ismét egy magyar nyerte – ő. Tíz portréval nevezett be a megmérettetésre, amelyre szigorúan tilos volt portrékat küldeni. Nyert. A pénzjutalom birtokában lényegesen egyszerűbb volt kijutniuk az USA-ba.



Los Angelesben, egy magyar fotósnál kapott munkát, ám nem mindennapi tehetsége hamarosan a felszínre tört, teret követelve magának. Rövidesen saját stúdiót nyitott, majd kisvártatva betért hozzá egy hölgy, aki portét szeretett volna. A kor egyik legnagyobb sztárjának, John Wayne-nek a felesége volt. Martin a fotózás végén megkérte, hogy a kész képekért férjével jöjjön. Úgy is lett; Martin a filmcsillagot is lefotózta, majd portréit kiakasztotta a kirakatba.



Ezt követően szinte futószalagon érkeztek hozzá a kezdő, feltörekvő színészek, majd a befutott sztárok – Tommy Lee Jones, Leslie Nielsen, Priscilla Presley, Charlene Tilton, Margaux Hemingway, Kareem Abdul Jabbar, Mark Harmon, Henry Miller, Dennis Hopper és mások. Így vált hivatalosan is a hollywoodi sztárok fotósává.


Hogy mitől jó egy fotó, Martin szerint szimpla geometria, matematika. Minden fotóban ott a háromszög, a négyzet, az átlók, a sarkak, magyarázta. Létezik tökéletes és torz kocka. A tökéleteset még tökéletesebbként nem tudod megjeleníteni, ám a torzat addig forgathatjuk, amíg tökéletesnek nem látszik. Ez a portréfotós-mesterség nagy titka. Addig-addig „forgatni”, világítani egy arcot, amíg előtűnik benne a geometria, a szimmetria. Lényegében ezt nevezik kompozíciónak, bár ennél azért bonyolultabb a dolog. A gond az, hogy Martin szerint mindez nem tanulható. Elsajátítható egy bizonyos szinten, ám aki nem „lát”, az bizony itt le is ragad. Tőle tanultam meg, hogy a jó portré 30 százalékában a technika, a tehetség és a geometria elegyéből, míg 70 százalékában a portréalany és a fotós közötti kommunikációból tevődik össze. Martin nagy hangsúlyt fektet a lélektanra, erről hosszú órákon át lehet vele beszélgetni úgy, hogy közben mindvégig mosolyog, s a hallottak még napok múltán sem hagynak nyugodni, foglalkoztatni fognak. Tőle tudom például azt is, hogy mit is takar igazából a „fotogén” kifejezés. A film hőskorában a nagy stúdiók vezették be; lényege, hogy ha egy arcot hosszanti tengelye mentén megfelezel, majd letükrözöl, két tökéletesen egyforma felet kapsz. Nagyon ritka az ilyen, és semmi köze sincs a szépséghez – nem különösebben megnyerő arcú ember is lehet fotogén.

Tőle hallottam azt is, hogy háromféle fotós létezik:

a kezdő, aki rengeteget és mindenfélét fényképez, folyamatosan gyarapítva tudását,a fotós, aki sporteseményeket fotóz, képriportokat készít,a fényképész, aki fénnyel és ésszel képeket alkot.

És ki a fotóművész?

Aki ebből meg is tud élni!

Szipál Martin ma kilencven éves, és Budapesten tanít; hét évtizede alkot portrékat, különös, áldott tehetsége van az emberekhez. Azon szerencsések közé tartozom, akiket tanítványául fogadott, sőt ma már együtt is tanítunk, így kapcsolatunk állandóvá, barátivá vált. Mi a legfontosabb, amit megtanultam tőle? Helyrerakott bennem egy sor olyan dolgot, amelyek miatt annak idején úgy döntöttem, hogy fotós pályára lépek, ám az idők során a háttérbe szorultak – pedig ezek adják meg a „szakma” lényegét. Örök hála érte, Martin!





Szipál Martin fényképei:













0 views
Tel: +421 905 339 687  |  info@studiokanovits.sk  |  Alžbetínske nám. 1, Dunajská Streda, Slovakia  |  facebook: studiokanovits  |  Instagram: studio_kanovits
  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon

© 2018 Studio Kanovits